Magyar népmese (dalszöveg)
Magyar népmese
Nem vagyok én gazdag,
sem legkisebb királyfi,
vállalom a sorsom,
na gyere velem állj ki!
Legyőzök én bárkit,
ne vessék szememre,
hogy szó nélkül hagyom,
míg más beleköp a levesbe.
Lehet ő a sárkány,
akár a hétfejű,
én sem leszek gyávább,
mint a kis egyfejű Süsü.
Rántsd ki kardod bajnok,
ne csak a szó vágjon,
mutasd, mily ügyes vagy,
mint legény a gáton.
S erőd mellett az ész
sem utolsó dolog,
mert könnyen Góliátként
a padlót foghatod.
Jöhetnek a törpék,
Lilliput sincs messze,
igaz, ez nem is fér
magyar népmesébe.
Beszéljünk hát róla,
az egyszeri lányról,
s király hitveséről,
ásóról, kapáról.
Tudom, hogy unalmas,
az élet is ilyen,
úgy alakítsd sorsod,
hogy izgalmas legyen.
Életed könyvébe
kerüljenek trollok,
legyél te a győztes,
vesszenek az orkok!
Ez nem egy népmese,
nem is sci-fi regény,
ne törődj te azzal,
mert elhagy a remény.
Te írj minden oldalt,
bánattal, örömmel,
s nevess a Halálra,
igaz bátor szívvel.
Dacolj vele nyíltan,
menjetek birokra,
vedd fel azt a kesztyűt,
üssed őt ki még ma!
Te ásd meg a sírját,
tovább ne kaszáljon,
legyél hősök hőse
kerek e világon!
De ha félsz így tenni,
meglásd, alulmaradsz.
S nem emlékszik majd rád,
mindaz, kit csak akarsz.
Mert gyávának, mint tudjuk
nincs hazája régen,
eltűnik, elporlad,
dicső feledésben.
És, hogyha rám hallgatsz,
még babonás se légy,
mert a gonosz sokszor
nem más, mint szőrös légy.
A boszorkányság is már
kiment a divatból,
elégett a máglyán,
ki élt varázslásból.
Azon is nevetünk,
szegény botor lélek,
hogy oly cicus láttán,
forog s földre köpköd,
nem megy vele sokra,
úgyis elviszi az ördög.