Megfoghatatlan...
- Édesanya, kislánya rosszul lett a második óraközi szünetben. Kérem, mihamarabb jöjjön be érte!
Vírus lehet. Valószínűleg elkapta kishúgától. Nagymama megy érte, hiszen én messze dolgozom, de ő siet nagyon, hogy ne kelljen unokájának sokat várnia rá. Mire én is hazaérek, kis teste már órák óta ott
piheg az ágyon. Elesett, látni rajta, hogy nincs jól. Leginkább a szemein.
A szemek sok mindent elárulnak. Tudtátok? Mindig belenézek az emberek szemébe, hiszen a szem talán tényleg a lélek tükre. Ki tudja? Sajnos nem mindenki szeméből olvashatjuk ki rögtön a valót. Van, hogy hosszú évekig megtéveszt minket. Igen, a lélek oly bonyolult, hogy képes ilyesmikre, és csupán évek múltán ismerjük fel, milyen is ő valójában?
Számomra az is fontos, hogy bele tudjak nézni a tükörbe. Ám régóta rá kellett döbbennem, miszerint nem mindenkinek van lelkiismerete. Vannak olyan emberek, akik másokon átgázolva is nyugodt lélekkel néznek bele a saját tükörképükbe. Bármilyen legyen is az a lélek és bárkin is gázoljanak keresztül. Akár egy gyermeken. Akár saját vérszerinti gyermekükön vagy gyermekeiken.
Test és lélek. Ebből állunk mi. A test anyagi, hiszen minden kétséget kizáróan kézzelfogható. De a lélek... Olyan megfoghatatlan. Segítenék, és persze segítek is, amit csak tudok, azonban van, amit ennek a kis teremtménynek kell megoldania. Önmagának, mert más ebben nem segíthet neki. Elfogadni egy olyan helyzetet, melyet egy, egykor hozzá közel álló személy okozott számára. Én pedig tehetetlennek érzem magam.
Kegyetlen, kínzó érzés, nem kívánom senkinek.
Egy hét pihenés, gyógyulás remények szerinti újult erőre kapás. Majd egy hét múlva irány az iskola!
- Nagymama, unokája rosszul lett az első óraközi szünetben. Nagyon rosszul érzi magát! Kérem, siessen!
Nem vírus.
A lélek oly bonyolult... Ami pedig végbe megy benne, bizony
megfoghatatlan..
Kispest, 2017. május 29.