Testvérek
Testvérek
Nem egyszerű. De úgy is fogalmazhatnék, hogy nehéz az élet, mely már önmagában sem könnyű. Ám újra és újra rá kell döbbenjek, hogy ez a nem könnyű "állapot" a gyerekek megszületésével csak még bonyolultabbá válik. De nem is ragozom tovább. Mert lassan már arra sem lesz időm. Reggelenként még kevesebb jut bármire is. Készülni, jobban mondva, kapkodni kell, sietni, Bellát siettetni, különben elkésünk. Mindenhonnan. Az oviból, a bölcsiből. A munkából...
Bella viszont nem szeret sietni. Ő lassú tempójú, különösen kora reggel, amikor még szinte fel sem ébredt az édes álomból. Nehézkesen öltözik és vánszorog ki az előszobába. Haja csakúgy lóg rendezetlenül mindenfelé. Nem is haj ez már, hanem lobonc. Egy hatalmas gondozatlan, kócos lobonc! Én pedig ismét egy nagyon türelmetlen, ideges anyuka.
- Bella! A hajgumi, hol a hajgumi? Ezerszer megmondtam már, egy helyre tegyétek a hajgumit, hogy másnap reggel indulásnál gyorsan megtaláljam! De én aztán kérhetem... Most, mondd meg, hova tettétek? - mondja. De ott nincs. Pedig bizton állítja, hogy odatették apával tegnap este a fürdés után. Én viszont mutatom, hogy ott nincs. Mire megvonja a vállát és elfordul. Hát pedig ők odatették és kész!
Szofi tombol, megértem. Én is tombolok. Ő a babakocsiban, mert már unja a hosszas várakozást, én pedig a fürdőszobában, mert sehol sem találom a hajgumit! Megkönyörülök rajta, kisietek a konyhába, fogok két befőttes gumit (egy pirosat és egy sárgát), majd sebtiben összefogom velük Bella haját. A gond megoldva, indulhatunk.
De egy ideje már nem csak a hajgumi tűnik el. Minden. Vagy majdnem minden. Hol a kedvenc icurka-picurka kis barátja, hol a kedvenc rajza, vagy a homokállatkája, amit a Wekerlei napok alatt vettünk az egyik kirakodó árusnál. És még hosszan sorolhatnám... Szofika e tekintetben is más. Ő nem ragaszkodik semmihez. Igaz, van egy kis Paprikajancsija, amit télen megláttunk az egyik használtruha üzlet kirakatában, de azt is csak néha tiszteli meg a babusgatásával. Nincs egy kimondott kedvence, amivel aludna, amit folyton magával hurcibálna mindenhová. Viszont ahogy Bellára néz! Az mindent elárul. Szemei úgy csüngnek rajta olyankor, hogy már én elolvadok azoktól a pillantásoktól. Persze mindezt Bella nem veszi észre. Sőt! Jön hozzám, megy apához, hogy a Szofi nem szereti őt! Mi pedig értetlenül nézünk rá, hogy miért mond ilyet, ami ráadásul nem is igaz? - Mert Szoffancs most nem akar vele játszani. És egyáltalán, soha nem akar vele játszani. - Dehogyisnem akar, csak másképp. És igenis szereti őt, csak észre kellene vennie. Próbálom megmagyarázni okos buksijának, hogy Szofikával türelmesebbnek kell lennünk, mert kissé le van maradva a fejlődésben.
De attól még szeretne vele játszani és nagyon is szereti őt, sokkalta jobban, ahogyan minket! - Nézd csak meg Bella, hogyan néz rád! És mekkorákat ugrándoztok, szaladgáltok, akár kézen fogva otthon, a nagyszobában, az utcán, a játszótereken. Birkóztok, csikizitek egymást, nagyokat kacagtok, mialatt mindvégig azt üzenitek a másiknak: SZERETLEK!
Bella hallgat, hümmög, majd elfogadja az érvelésemet és odébbáll. Kihívja Szoffancsot egy újabb csiki-csatára, Szofi pedig örömmel veti alá magát a Bella-féle "kínzásoknak". Persze, nem mindig kapható ilyesféle hancúrozásokra. Mert olykor fáradtabb, vagy csak nincs hozzá hangulata. És ekkor Bella ismét panaszkodik: Anya, apa, Szofika nem is szeret engem!...
Végre magam maradtam a gondolataimmal és tengernyi teendőimmel, míg a két testvér apával együtt levonult a játszótérre. Nincs sok időm, mert ebben a hőségben csoda, ha háromnegyed óránál többet kibírnak odalent. Kapkodok, sietek ismét, hogy mindennel elkészüljek. Jut eszembe, már ideje ágyat húzni, teljes ágyneműt cserélni. Egyenként távolítom el az ágyról a párnákat (van belőlük jó pár, hiszen fő a kényelem), a vékony takarókat, legvégül a lepedőt. Először Bella helyét "takarítom ki, utána következik Szofika vacka. És ekkor megtörténik a csoda! Hirtelen minden helyére, pontosabban előkerül. Bella kedvenc icurka-picurka kis barátja, a kedvenc rajza, a homokállatka, amit Wekerlén vettünk és.. a hajgumi, amit napok óta hiába keresek! De van ott több is belőle, sőt, még csitt-csatt, amit Bella vett el tőlem, mert az annyira tetszik neki és ő szeretné hordani...
Egyszeriben minden megvilágosodott előttem. Valóban, Szofi nem ragaszkodik semmihez, nincs egy kimondott kedvence, amivel aludna, amit mindenhová magával cibálna... Van azonban egy hatalmas kincse. A nővére! Van egy Bellája, akit mindenkinél jobban szeret, még apánál és anyánál is! Akihez esténként folyton hozzábújik, mert csak úgy tud nyugodtan aludni és akinek a kedvenc holmijait minden egyes másodpercben maga körül érezheti. Hiszen bármennyire is különböznek egymástól, azért mégiscsak hasonlóak és egyvalamiben egyeznek: testvérek. Igazi, szerető testvérek!
Elmosolyodtam, mégis könny gyűlt a szemeimbe. Tudom, hogy soha nem fog csillapulni ez a fájdalom, amit érzek, valahányszor szembesülök Szofi "másságával". De legfőként azt tudom, hogy soha nem fog csillapulni az a szeretet, amit a kislányaim iránt érzek. Mert az nem múlhat el. Soha...