Utcáról a showba, avagy a Sárky-sztory (Kannibálok, A hely, Fehér filctoll)
Kannibálok
Egy szép tavaszi napon megismerkedtem egy, akkor még új együttes tagjaival, akik igen különös és meglepő névvel látták el magukat. Állatkannibáloknak is hívhatjuk őket és bizton állíthatom, valóban „állatok” voltak a szó pozitív értelmében. Ez a korszak kellemes emlékeket idéz fel bennem, hiszen mellettük minden jót megkaptam az élettől, melyekre azelőtt csak vágyakoztam. Fellépésekről fellépésekre jártunk. A srácok igen szép karriert futottak be, nevük talán még a mai fiatalág számára is ismerősen cseng. Furcsállnám, ha nem így lenne. Tulajdonképpen a kezdetektől együtt dolgoztam az állatkannibálokkal. Az eredeti felállásban hárman voltak és hosszú ideig próbálkoztak betörni a magyar pop piacra, sikertelenül.
A kiadók sorra utasították vissza őket, mondván, hogy semmi fantáziát nem látnak a zenéjükben, üzletet meg még annyira sem. Egy idő után kiszállt együttesükből a harmadik tag, így maradtak ketten. Nem volt nehéz számtanpélda igaz? Szóval az ő kettősük jóval ütősebbnek bizonyult a későbbiek során. Az idő közben őket igazolta, miszerint igenis helyük van a zenei élet körforgásában, melynek azóta nélkülözhetetlen elemei lettek. Hozzájuk közelálló emberként elmondhatom róluk, hogy mindkét fiú roppant intelligens és tanult ember, annak ellenére, hogy egyikőjüknek sincs ki mind a négy kereke. Ráadásul szerény és elfogulatlan véleményem szerint (lásd: a mai napig a legjobb barátaimnak tekintem őket), a hazai freestyle legjobbjai. Halhatatlanná válásukat pedig azzal alapozták meg a kezdetek kezdetén, hogy felkerestek egy neves divatmárkát, amelytől kaptak egy-egy pólót és hozzájuk sapkákat. Valóban nagy beruházás volt ez a cég részéről. Természetesen ők is elkészítették a maguk kis bemutatkozó demójukat, melyeket híres rapperekhez juttattak el. Végül a Warner-Magneoton csapott le rájuk és jelentette meg 1995-ben első kazettájukat. Innentől pedig már csak egy ugrás választotta el őket a hírnévtől. No, ők sem voltak restek, a hip-hop stílustól eleve nem áll messze az ugrálás. Így meg is ugrották és hihetetlen erővel berobbantak a magyar zeneiparba. Az oly várva várt nagy áttörést végül egy takarítónő hozta meg számukra, akiről dalt írtak. Elsőként az akkori zenecsatorna, a Z+ mutatta be ezt a számot, melyből természetesen videoklip is készült. A kirobbanó sikerre aztán több rádiócsatorna is beállt a sorba és hosszú időn keresztül nyomatták a dalt. Ezt követően pedig már nyílegyenesen ívelt felfelé a karrierjük. A srácok két aranylemezt és számos elismerést kaptak a szakmától munkásságukért.
Ám a kannibálok nem ültek babérjaikon és egyik lemezt adták ki a másik után, mindegyiken kivételesen jó számokkal. Koncertjeik mellett pedig egy tehetségkutató freestyle versenyt is elindítottak, szintén szponzoruk támogatásával. A mi közös munkánkról annyit, hogy breakeltem a Vasárnap reggel című klipjükben, csápoltam egy másikban, miközben ültünk a Vonaton és még sok fellépésükön táncoltam nekik az akkori csapatommal.
(...)
A hely
Az általam nemes egyszerűséggel Helynek nevezett szórakozóhely szintén nagyon fontos szerepet játszott az életemben. De nem csupán számomra volt egy lépcsőfok a színpadi siker felé, hiszen több ismert zenekar pályája szintén innen indult el. A hely a belváros szívében található és egy pincehelyiségből kialakított hangulatos krimó volt, melyben konyha is üzemelt. S bár szerény méretei miatt, nem volt elhelyezve benne színpad, nem is éreztük ennek szükségét. Tökéletes volt számunkra, hogy a közönség közvetlenül mellettünk állt és úgy tapsolt nekünk. A hely valódi nevét egy, a pincében található ember alakú maszkról kapta. Akkoriban sok afroamerikai is lejárt ide, igazi amerikai életérzés vett körül minket, különösen, amikor ezek a srácok táncolni kezdtek. Mondanom sem kell, csak hip-hop zenét játszottak, mely kimondottan egyedinek számított azokban az időkben.
Minden pénteken 23-tól 03 óráig freestyle est volt, melyen az ragadhatta magával a mikrofont, aki csak akarta. A freestyle lényege a gyengébbek kedvéért: rögtönzött szövegek előadása rímekben. A hangsúly tehát az improvizáción van. Régen még jóval kevesebben mertek freestylet előadni, mint manapság, és ez így is volt jó. Aki jobb dumákat lökött, az volt a menő.
(...)
Fehér filctoll
Szintén a Helyen ismerkedtem meg azzal a rapper sráccal, akinek karrierje egy hármas fogatban indult el, ugyanebből a pincehelyiségből. Találkozásunkkor a legelső dolog, ami feltűnt rajta, egy fekete kalap volt, melyre fehér filccel ráfirkantotta a RAP feliratot. Nagy bátorságra vallott pusztán annak a kalapnak a viselése és hát bizony meg kell hagyni, igazán mókás látványt nyújtott benne. Kár, hogy akkoriban még nem volt fényképezős mobiltelefonom, különben bizton megörökítettem volna feledhetetlen megjelenését az utókor számára. Aznap este egy asztalnál osztottuk az észt szerény társaságunkban, melynek tagja volt egy ismert hip-hop dj, egy kannibál, egy freestylos és pár táncos srác. Kis rapperünk egyszer csak gondolt egy merészet és odacsámborgott hozzánk, majd egy még merészebb húzással kihívta kannibálunkat freestylozni és beet boxolni (ez utóbbi szájdobolást jelent). A tét 500 forint volt. Erre a felkérésre mit is csinálhattunk mást, mint, hogy hasunkat fogtuk a nevetéstől. Rossz pályát választott a fiú, nem erről szólt az ottani élet, így a két srác megmérettetése végül elmaradt. Percekkel később viszont indult a freestyle est, a kihívó pedig megmutatta nekünk, hogy mire képes. S míg párbajra hívásával szerzett nekünk pár kellemes másodpercet, a következő pillanatban nyomban ellensúlyozta is egy rögtönzött freestyle előadással. Semmi különös és emlékezetes nem volt a produkciójában, leszámítva, hogy belátást nyerhettünk gyengécske szókincsébe. Egy idő után már meg sem számoltuk, hányszor ismételt egy szót. De túl voltunk rajta és ez a lényeg. A mindent elsöprő taps és ováció ezúttal elmaradt, azonban jól nevelt emberek lévén köszönetet mondtunk megtisztelő szövegelésének.
De továbbmegyek ennek az ifjonc rappernek az életútjában. Mint korábban már mondottam volt, a srác egy trió tagjaként lett ismert kis hazánkban. Egy ilyen este alkalmával, az átlagosnál zömökebb testalkatú lány vette át a mikrofont és elénekelt egy Whitney Houston számot. Igen nagy hatást gyakorolt nézőközönségére, előadásával különösen az afroamerikai táborban aratott osztatlan sikert. No, több sem kellett a leendő trió harmadik tagjának, aki szintén énekesi karrierről álmodozott szíve legmélyén. Ez a fiú iziben fel is vetette, hogy csináljanak egy rap csapatot. Amíg mi ezen az ötleten csak nevettünk, addig ők valóban összeálltak és megcsinálták a tutit. Ilyen mesébe illő körülmények között indult el gőzösük a hírnév felé.
A kannibáljaink által vezetett tehetségkutató versenyt abban az évben meg is nyerték. Hozzá kell tegyem, hogy ezen a jeles eseményen, melyre minden évben sor került, break kategóriában én is részt vettem táncos csapatommal. A kis rapper srác időközben kinőtte magát és együttesét. Pár év múlva különváltak útjaik, ő pedig szólóban építgette tovább énekesi karrierjét. Szó, mi szó, elég sokra vitte azóta. A Helyet elhagyta, viszont a mi kapcsolatunk nem szakadt meg ezzel, hiszen időnként találkozunk egy közös ismerősünk kecójában, aki szintén a freestyle-ban utazott. Sajnos nála is bebizonyosodott, hogy amint jobban ment a szekere, annál inkább elszállt önnön magától. Személyéhez még annyi kapcsolatom fűződik, hogy háttértáncosai kivétel nélkül az én tanítványaim közül kerültek ki. Ezeknek a srácoknak szintén van tánciskolájuk és aktívan oktatnak a mai napig. Nem titkolt jó érzéssel és büszkeséggel tölti el szívemet az a tudat, hogy rájuk és elért sikereikre tekintvén elmondhatom magamról, én indítottam el őket ezen a küzdelmekkel teli rögös pályán. Természetesen nem ők voltak az elsők és nem is az utolsók, de erről majd később még többet mesélek.