Utcáról a showba, avagy a Sárky-sztory (Tincs, ami nincs)
„Nincs a világon olyan szeretet, amely teljességgel érdek nélkül való. Akármilyen keveset, de várunk valamit viszonzásul azért, amit adunk.” Francois Maurac
Tincs, ami nincs
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember. Kinek joggal állíthatjuk, önbizalma volt legalább annyit, mint száz tenger. És lehet, hogy akkor még keveset is mondtam. Ez a szerény emberke bizony mára messzire is jutott, nem messzebb, mint a tengerentúlra.
De ne szaladjunk annyira a dolgok elébe. Tehát az én szóban forgó emberemet 1999. novemberében ismertem meg azáltal a Tátra téri cimbim által, akiről korábban már szót ejtettem. Éppen a sétáló utcában ücsörögtem egymagamban a lépcsőknél, amikor cimborám arra bringázott barátnőjével. És ha már ilyen szerencsésen összehozott minket a sors, hát megkérdezte tőlem, hogy nem lenne-e kedvem kiruccanni, kicsit kimozdulni abból a punnyadtságból, amiben hetek óta leledzettem? Ez a srác akkoriban már egy bejáratott fiú együttes egyik frontembere volt, ráadásul a formáció többi tagjai közül is, a lányok körében a legkedveltebb. Én pedig úgy voltam vele, miért is ne, jól jött már egy kis pörgés, abban a megszokott, unalmas életemben. Még kifejezetten örültem is a „kirándulásnak”. Mint utóbb kiderült, valóban jó nagyot rándultam ki, addigi életem 180 fokos fordulatot vett, azon a napon ugyanis megpecsételődött sorsom. Legalábbis jó időre. Már aznap világossá vált számomra, hogy miért is van rám nagy szüksége a srácnak és együttesének? A jelenlegi formáció létszáma a nemrégiben bekövetkezett események hatására lecsökkent három főre. Tekintettel arra, hogy az eredeti ötből két énekes kivált. Egyikőjük megelégelte zsarnok producerük önkényeskedését, másik társukról pedig olyas dolgok derültek ki, melyek az önkényuralkodó producer véleménye szerint és igen szépen szólva, nem összeegyeztethetőek az együttes által képviselt értékekkel és a közönség felé közvetített üzeneteikkel. Az előző srác azóta az együttes nélkül, sőt inkább kiválásának köszönhetően csodás karriert futott be, egy másik népszerűbb zenekar égisze alatt. Az utóbbi fiú pedig teljesen eltűnt a porondról, talán fodrászként tevékenykedik napjainkban, de ebben már korántsem vagyok biztos.
Visszatérve tehát önnön fontosságomra, a Tátra téri barát megkérdezte tőlem, hogy megtanítanám-e őket valami jó kis táncos koreográfiára, mellyel tuti befutók lennének, s mellyel talán fellendítenék „imidzsüket”, illetve átvészelnék a nehéz időket? Éppen feloszlás előtt álltak, mert már nem ment úgy a szekerük, mint megalakulásuk idején. Utolsó sanszuk volt tehát, hogy vagy újat tudnak mutatni, avagy eltűnnek a süllyesztőben. Megesett rajtuk az amúgy kérges szívem, hát belementem. Én ekkor már tisztán láttam, hogy valóban nincs mese, vagy én, vagy semmi nem menti meg az egyébként igen kiváló együttest a teljes bukástól. Nagy szerencsémre a producer is így látta, akivel aznap találkoztam életemben először. Még ma is előttem van, ahogy a próbateremben előttem áll, reám tekint bús, szomorú tekintetű szemeivel és úgy mondja nekem, hogy mutassam meg, mit tudok. Én erre rögtönözve lenyomtam egy helikoptert. Tudjátok, csakúgy lazán, mint a kazán, mire elmosolyodott és egyúttal kegyeibe fogadott: - Figyelj kis csávó, üdvözöllek a csapatban! – ennyi volt. Még olyasmit fűzött hozzá, hogy majd még beszélünk, aztán magamra hagyott a gondolataimmal. Így történt az első találkozásom a nagy sláger gyáros megálmodóval. Gyakorlatilag két perc leforgása alatt kerültem be az utcáról egy olyan világba, mely sokak számára csupán hiú ábránd marad. Nem telt bele sok idő és azon kaptam magam, hogy ott állok a mikrofon előtt a stúdióban és rappelek, éneklem fel az első lemezt.
De most térjünk vissza ahhoz a személyhez, akinek mindezt köszönhetem. Mert nélküle nem lettem volna az, aki. Ez az ember mondhatni egy igen sajátos világban éli mindennapjait. Így élt és így is fog élni, amíg világ a világ. Ő egy olyan szellemiséget képvisel, amivel egyesek csak nagyon nehezen tudnak azonosulni. Nekem sem ment ez maradéktalanul, ráadásul nem egyik napról a másikra. Nagyon sok időt töltöttem el a társaságában ahhoz, hogy belátást nyerjek magánéletébe, lelkébe, merthogy minden hiedelemmel és látszattal ellentétben azért mégis van neki. A Nagy Álmodó köztudottan nem szerette egyszerű földi halandók társaságát élvezni, hosszú időn keresztül legalábbis semmiképpen. Ahhoz mondjuk nem is kellett sok idő, hogy felismerjem ezen érthetetlen oldalát. Persze, hiszen én csak egy egyszerű földi halandó vagyok, hogy is felejthettem volna el? És mint olyan, ugyebár én tudom, hogy hol a helyem. Akkor is tudtam, mert amint elfelejtettem, biztos lehettem abban, hogy emlékeztetni fog rá. Így is történt. Szóval Ő urasága csupán celebek között érezte jól magát. Akkor tobzódott csak igazán, amikor sztárok vették körül, különösen, ha a híres csillagocskák még áhítattal is tekintettek becses személyére. Tehát a full-központot célozta meg, és amint onnan valamilyen okból kikerülni látszott, ergo valaki vagy valakik elsodorták a kör közepéről, a kis lencsi fiú sértődötten felhúzva orrát távozott a jeles eseményről. Úgy kell neki, minek vesz magára mindent?
Nekem olyatén módon sikerült közel kerülnöm érzékeny lelkületéhez, hogy a stúdiómunkálatok a házában zajlottak, mert bizony az is volt ott. Volt, amikor szinte nála is laktam. Persze szó sincs arról, hogy visszasírnám azokat az időket. Dehogy! Nem volt az olyan leányálom. A legelsők között a neve volt, amit mélyen az agyamba kellett vésnem. Egészen pontosan a nem neve, vagyis a polgári neve, amit kimondani főbenjáró bűnnek számított. Tabu volt mindenhol. Az utcán, a stúdióban, a fellépéseknél, interjúadásoknál eceterá. Mondom, mindenhol. Ő, a Nagy Álmodó megálmodott magának egy művésznevet, melyet onnantól kizárólagosnak könyvelt el és azelőtti, rendes születési polgári nevét, mellyel egyébként minden állampolgár büszkélkedhet jó mélyre temette magában és a bulvársajtóban. Ő még a wc-re is az önnön magának kitalált névvel vonult. Oké gyalogszerrel, ebben nem különbözött a királytól sem. Jaj, nem Jimmy-re gondolok! Továbbmegyek! Vagy inkább maradjak? Á, ezt még elmondom. Neves őrületével, vagy nevezzük rögeszmének, szóval ezzel a lehetetlen viselkedésével egészen odáig merészkedett, hogy egy bírósági tárgyalásán még az ügyben döntő bírónőre is megorrolt amiatt, mert annak volt bátorsága a nagy nyilvánosság előtt (bár zártkörű tárgyalás volt) őt a polgári nevén szólítani. A kis pimasz! Hogy mire vetemedik egy bírónő! Komolyan mondom, még én is felháborodtam volna, ha nem röhögök annyira, hogy már-már a mellékhelyiség oltalma után kellett volna néznem.
Az is tény, hogy mindent véresen komolyan vesz. Így tesz a szerződéseivel is, amiket velünk köt és úgy ír meg, hogy az már a világhírű Backstreet Boys-os fiúkéval vetekszik. Hazai pályafutása alatt több csapatot is megálmodott és útjára indított, melyeknek egytől-egyig abban a szellemiségben kellett élniük és lélegezniük melyet ő képviselt. Felruházott minket szerepeinkkel és azok alól semmiképpen nem bújhattunk ki. Sokan nagy árat fizettek mindezért, nekem elhihetik. Megszabta az életmódunkat, mit, hol és hogyan csináljunk, míg ő nem engedett senkit közel magához. talán csak engem. Olykor. Ezt is annak tudom be, hogy korban még én álltam hozzá a legközelebb. Nem egyszer veregette meg vállamat ezekkel a szavakkal, miszerint „Sárky, te vagy az egyetlen itt, akit talán a barátomnak nevezhetek.” Bár így belegondolva végül én is csak egy „talán” voltam az életében. Na, mindegy. Lapozzunk tovább!
Mindezek ellenére Álmodozónknak van azonban jó oldala is, feltéve, hogy jó oldalnak tekinthető, ha káros szenvedélyeinek száma a nullával egyenlő. Ez már abszurd, de igaz. Többek között erről is sokat beszélgettem vele. Bevallása szerint a dohányfüstöt gyermekkora óta nem bírja, az alkohol nem mozgatja meg, ki nem állhatja, a drog meg olyan távol áll tőle, mint Makó Jeruzsálemtől. És itt sajnos azokat a kárörvendőket is kénytelen vagyok elkeseríteni, akik éveken keresztül arra tippeltek, hogy a Nagy Álmodó saját neméhez vonzódik. Tanúsíthatom, hogy az ellenkező nem bűvkörében tengeti nem szerény életét. Az egyik nagy szerelméből –merthogy azok igen szép számmal akadtak- egy gyönyörűséges kislány is született, aki mára felnőtt hölgy lett és szépségéből mit sem veszített ezalatt az alig húsz év alatt.